kapcsolatlélegzetnyi hírlevélgyorskeresés
Loading
A MEGELŐZÉS VÉDELMÉBEN

A Levegő Munkacsoport egyik legkomolyabb aggálya a több-biztosítós rendszerrel szemben az, hogy a megelőzésre még a jelenleginél is kevesebb figyelem és forrás jut majd. Úgy tűnik, hogy a kormány intézkedéseivel már évek óta erre igyekszik felkészíteni a lakosságot is. A helyzet jellemzésére idézünk a Gazdasági és Szociális Tanács 2007. március 1-jei ülésének jegyzőkönyvéből:
"Lukács András a civil oldal részéről: (…) Az elmúlt időszakban azt tapasztaltuk, hogy mindazoknál a szerveknél, amelyek a megelőzésért, az ellenőrzésért felelősek, tehát azért, hogy megakadályozzanak különböző egészségkárosító, környezetkárosító folyamatokat, igen komoly leépítések történnek. (…) Az ÁNTSZ létszámát rövid idő alatt a felére csökkentették, két év alatt a költségvetését szintén a felére csökkentették. Az ÁNTSZ-nek lenne az egyik fő feladata a népegészségügyi program véghezvitele, de amint említettem, gyakorlatilag már az alapfeladatait sem tudja tisztességesen ellátni. (…) Úgy vitték végbe tudomásom szerint ezeket a leépítéseket, hogy semmilyen elemzés nem történt, pedig a tapasztalatok azt mutatják, hogy mindez sokkal többe kerül az országnak, mint ha azt a néhány milliárdot vagy néhány tízmilliárdot továbbra is ezekre a szervekre fordították volna.
Dr. Horváth Ágnes egészségügyi minisztériumi államtitkár: (…) Lukács András az ÁNTSZ-t kérdezte meg. Én visszakérdeznék: látta ön, hogyan működik az ÁNTSZ? Szolgáltató voltam még, most már régen, 9 hónapja, megpróbáltam egy engedélyt kérni. Ezt a mértékű állami bürokráciát! Beszélhetünk itt emberekről, meg aggódhatunk, de azt hiszem, két oldalát meg kellene nézni, hogyan működik a rendszer. Rosszul. Én azt gondolom, egy európai államban nem így kell működni egy hivatalnak. Nem biztos, hogy mindenki potenciálisan rabló, bűnöző és gonosztevő, aki a hivatalhoz fordul, és egy egészségügyi ellátót akar nyitni, vagy egy rendelőt szeretne felépíteni. Azt hiszem, fontos, hogy a hivatalaink is átalakuljanak, ez szintén elindult. Elindul egy jelentős változás abban, hogy hogyan ad engedélyt. Biztos-e, hogy az engedélyezési eljárás során meg kell bénítani hónapokon keresztül minden igénylőt, legyen az akár egy kórház, de lehet az akár egy étterem vagy bármi más, vagy pedig adja meg azt az engedélyt, de legyen egy olyan nyomon követő és egy olyan bírságolási rendszere, ami valóban elveszi a kedvüket attól, hogy romlott ételt szolgáljanak föl, vagy ne megfelelően takarítsanak a kórházban. Mi egy ilyen ÁNTSZ-t szeretnénk. Igen, ehhez kisebb létszám kell, másfajta létszám kell, de azt hiszem, ettől még vétek a működésért aggódni. Meg kell találni, hogy mi az alapfeladat, mi az, ami odavaló, és mi az, ami nem. Végezze a feladatát, de azt végezze, és ne végezzen felesleges munkát."

* * *
Egy modern állam nem nélkülözheti a hatékonyan és széleskörűen működő, jól felkészült állami ellenőrző szerveket. A felgyorsult tudományos, technikai és gazdasági fejlődés eredményeként egyre több kockázattal kell szembenéznünk. Az új vegyi anyagok, a nukleáris anyagok elterjedése, a növekvő szállítási teljesítmények, a genetikailag módosított termékek megjelenése, a sok veszélyes ipari üzem működése olyan kockázatokat jelent, amely szigorú ellenőrzést és szakmailag magas színvonalon tevékenykedő hatóságokat követel meg. Magyarországon az ellenőrzések számának növelését és szigorítását még az is indokolja, hogy a rendszerváltás óta a piaci szereplők köre állandóan változik. Nemzetközi tapasztalatokból már tudjuk, hogy az állami ellenőrző szerveknek milyen személyi és tárgyi feltételekkel kell rendelkezniük ahhoz, hogy tevékenységüket megfelelően el tudják látni.
Ezzel szemben Magyarországon az elmúlt időszakban ezeket a szerveket – a környezetvédelmi felügyelőségeket, a természetvédelmi hatóságokat, az ÁNTSZ-t, a vízügyi szerveket, a növényvédelmi szolgálatot, a közlekedési felügyeleteket, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőségeket és másokat – hatástanulmányok nélkül, önkényesen, szinte teljes mértékben leépítették.
A Védegylet 2007-ben Kisebb állam, nagyobb baj? címmel tanulmányt készített a környezet- és természetvédelmi hatóságok helyzetéről, rámutatva az ezen a téren kialakult súlyos helyzetre. A Levegő Munkacsoport további állami ellenőrző szervek helyzetét is vizsgálja, amelynek eredményeit a jövőben közzéteszi. A munkához minden segítséget szívesen fogadunk.
A Védegylet tanulmánya letölthető a http://www.vedegylet.hu/doc/kissebballam.doc címről.



JELES NAPOK
 Augusztus 01.
   A szoptatás világnapja
 Augusztus 09.
   Állatkertek napja
 Augusztus 09.
   A bennszülött népek világnapja
 Augusztus 20.
   1989-ben e napon gyilkolták meg elefántcsont-csempészek George Adamsont, Joy Adamson munkatársát és férjét
 Augusztus 06.
   Hirosima-Nagaszaki emléknap
 
© Leveg? Munkacsoport 1991-2006. — Villámposta: szerkeszto@lelegzet.hu
A Lélegzetben megjelent írások és képek egyeztetés után, a forrás és a szerző feltüntetésével közölhet?k más kiadványokban.