kapcsolatlélegzetnyi hírlevélgyorskeresés
HÚSZ ÉV

Húsz évvel ezelôtt hoztuk létre a Levegô Munkacsoportot azzal a céllal, hogy elôsegítsük a budapesti levegô tisztulását. Felhívtuk a figyelmet, hogy amennyiben nem történik változás, rohamosan növekedni fog a légúti megbetegedések száma. Az eltelt 20 év során a fôvárosban az asztmás betegek aránya csaknem ötszörösére, a tüdôrákosoké közel háromszorosára emelkedett. Szorgalmaztuk levegôtisztaság-védelmi intézkedési terv kidolgozását, sürgettük a légszennyezési határértékek szigorítását, a szmogriadó-rendelet elfogadását. Az intézkedési tervet (amelynek kidolgozásában a Levegô Munkacsoport is közremûködött) 2006-ban hagyta jóvá a Fôvárosi Közgyûlés (bár a végrehajtására a mai napig gyakorlatilag nem került sor); a légszennyezési határértékek fokozatosan szigorodtak (legutóbb 2008 októberében); a szmogriadó-rendeletet 1994-ben fogadták el, majd többször szigorították (legutóbb 2008-ban).
Már 1997-ben egy teljes tanulmányt szenteltünk az ingatlanhitelezésnek, amelyben figyelmeztettünk: a hitelezést nagyfokú felelôtlenség jellemzi, és így válsághoz vezethet. A válság 2008-ban következett be.
Az 1990-es évek közepén rámutattunk, hogy a 4-es metró az eredetileg tervezett költségeknél sokkal többe fog kerülni. Elôre jeleztük, hogy ennek a beruházásnak a következtében nagymértékben emelkedni fognak a BKV menetdíjai, nem lesz pénz az elavult jármûvek cseréjére, a pályák felújítására, és ritkítani fogják a járatokat. Mára bebizonyosodott, hogy a metróberuházás költségei az eredetileg tervezettnek legalább a kétszeresét teszik ki, a jegy- és bérletárakat az utóbbi években az inflációt többszörösen meghaladó mértékben emelték, az autóbuszok átlagéletkora 15 évre emelkedett (az uniós fôvárosok között e téren Prága áll a második legrosszabb helyen, ahol a buszok átlagéletkora 5 év), a villamospályák tele vannak lassújelekkel, a drasztikus járatritkítási terveket pedig csak óriási társadalmi tiltakozással sikerült visszavonatni.
Immár húsz éve folyamatosan mondjuk azt is, hogy versenyképességünket nem az autópálya-építés, a közúti forgalom mértéktelen támogatása javítja, hanem az emberi erôforrások fejlesztése (az oktatásba, a testi és lelki egészségbe történô befektetések). A pénzügyi és az olajválság egyaránt a mi álláspontunkat támasztotta alá: most már ugyanezt mondja mindenki az Európai Unió vezetôitôl kezdve a nemzetközi élet kiemelkedô tudósaiig.
Húsz év történelmi léptékkel nézve nem hosszú idô. A Levegô Munkacsoport mindig alapos szakmai munka alapján, lelkiismerete szerint hozza meg állásfoglalásait. Hosszú távon gondolkodik.

Lukács András


JELES NAPOK
 Július 01.
   Állatszállítás-ellenes világnap
 Július 08.
   1985-ben e napon írták alá a Helsinki Egyezményt
 Július 08.
   1905-ben Guy Bradley-t, az amerikai madárvilág védelmének egyik úttörojét kócsagtoll-gyujto orvvadászok lotték le ezen a napon a floridai Everglades tónál
 Július 11.
   Népesedési világnap
 Július 10.
   1985-ben Fernando Pereira, a Greenpeace fényképésze e napon halt meg a Rainbow Warrior felrobbantásakor az aucklandi (Új-Zéland) kikötoben
 Július 12.
   1867-ben e napon született Kaán Károly erdomérnök
 Július 23.
   1979-ben a Kiskunsági Nemzeti Park kétharmada e napon lett Bioszféra Rezervátum
 Július 01.
   Építészeti világnap
 Július 10.
   Vasutasnap
 Július 18.
   Cigány szolidarítási nap
 
© Leveg? Munkacsoport 1991-2006. — Villámposta: szerkeszto@lelegzet.hu
A Lélegzetben megjelent írások és képek egyeztetés után, a forrás és a szerző feltüntetésével közölhet?k más kiadványokban.