HISZÜNK ABBAN, AMIT CSINÁLUNK
HÚSZ ÉVES A LEVEGÔ MUNKACSOPORT. EBBÔL AZ ALKALOMBÓL A SZERKESZTÔSÉGI BESZÉLGETÉS KERETÉBEN, RENDHAGYÓ MÓDON A LÉLEGZET SZERKESZTÔJE A SZERVEZET NÉHÁNY TAGJÁVAL BESZÉLGETETT CÉLOKRÓL ÉS SIKEREKRÔL, MÚLTRÓL ÉS JÖVÔRÔL. A BESZÉLGETÉS RÉSZTVEVÔI: BELICZAY ERZSÉBET, BENDIK GÁBOR, HAJTMAN ÁGNES, LUKÁCS ANDRÁS ÉS SCHNIER MÁRIA
■ Lélegzet: A Levegő Munkacsoport megalakulásakor Budapest levegőjének minőségére kívánta ráirányítani a figyelmet. Mennyire volt jelen a közbeszédben ez a téma akkoriban?
■ Lukács András: Akkor került először az érdeklődés homlokterébe, amikor egy vizsgálat a Mártírok útján, azaz a mai Margit körúton lakó gyerekek vérében több ólmot mutatott ki, mint amennyi egy felnőtt vérében megengedett volt. A vizsgálatot követően kitört a botrány, a helyszínen tüntetést tartottunk, amivel azt akartuk elérni, hogy csökkentsék a forgalmat.
■ Lélegzet: Reális volt ez a cél?
■ LA: Szerintem az volt. Sajnos e tekintetben nem sok minden történt, a forgalom most is nagy. De legalább fákat ültettek. A helyzet azóta annyiban változott, hogy megszűnt az ólomszennyezés, illetve az akkor ott élők közül mára már sokan elköltöztek, és ott maradt egy olyan réteg, amelynek az érdekérvényesítő képessége minimális. Itt és más hasonló vagy még rosszabb sorsú utcákon, ha valaki szervez egy tüntetést, sok lakó még azt sem teszi meg, hogy lejöjjön és részt vegyen benne. Közvetlenül a rendszerváltás után a nagy forgalmú utcákon több ezer ember is eljött egy-egy megmozdulásunkra.
■ Hajtman Ágnes: Azért ehhez hozzátartozik, hogy a rendszerváltáskor és még a kilencvenes évek elején is az emberek minden lehetőséget megragadtak, hogy végre kimenjenek az utcára. A Duna miatt, gyakorlatilag pártállástól függetlenül, tömegek vonultak fel.
■ Beliczay Erzsébet: Szerintem ezek a célok ma nem tűnnek reálisnak. Mindannyian a saját bőrünkön érezzük, hogy az emberek egyre inkább passzívakká válnak. Akkor mindenki bizakodott, ezért szerintem joggal hihették azt, akik elkezdték szervezni a civil szervezeteket, hogy most végre negyven évi passzivitás után az emberek másképp kezdenek el gondolkozni.
■ Schnier Mária: Én az alapítás után egy évvel szálltam be. A szervezet nagy lelkesedéssel és szakértelemmel látott hozzá a munkának. Optimisták voltunk, hittünk abban, hogy a logikus érvek hatással lesznek a döntéshozókra. Sose felejtem el a városszéli bevásárlóközpontokkal kapcsolatban tartott konferenciánkat. Ekkor még egy bevásárlóközpont sem nyílt meg, és az egyik képviselő mondta, hogy ő megérti az ellenük hozott érveinket, és ha elnézi azt a tájat ott Biatorbágy körül, neki is sír a lelke, ha arra gondol, hogy ehelyett egy nagy ronda kocka lesz. Ő is érezte, hogy nem illik a tájba, csak ez kevés volt ahhoz, hogy a terv meghiúsuljon.
■ LA: A szakértői háttér már a kezdetektől nagyon erős volt, köszönhetően annak, hogy egyetemisták és értelmiségiek köréből jöttek a tagok. A villamosokon még tavaly is látható volt a Budapest levegőszennyezettségét mutató térkép. Aki készítette, Domonkos Györgyné, annak idején ő a szakértői testületünk alelnöke volt, az elnöke pedig Radó Dezső. Sajnos már egyikük sem él. Eleinte elsősorban a közlekedéssel foglalkoztunk, aztán csatlakozott hozzánk Kis Károly és Pavics Lázár, úgyhogy gyorsan elmentünk az államháztartás irányába is, amivel korábban én is elkezdtem foglalkozni.
■ HÁ: Hogy én hogy kerültem ide? 1992-ben elmentem egy környezetvédelmi rendezvényre a Kongresszusi Központba, mint érdeklődő. Hallgattam András előadását, és egyre jobban megfogott, amiket mondott. Nem volt még olyan messze a rendszerváltás, ezek pedig bátor gondolatok voltak, alapvetően arról beszélt, hogy az egyén aktivitása mennyire fontos. Aztán hónapokkal később teljesen más úton-módon újra találkoztunk, Andrásnak ugyanis volt egy iskolája, a Talento. 1993-ban úgy alakult, hogy engem is hívtak oda tanítani, s mikor elmentem az ismerkedő beszélgetésre, András volt ott. Elkezdtem dolgozni, és később heti egy délutánomat felajánlottam önkéntes munkára a Levegő Munkacsoportnak. Akkor András rám sózta a nemdohányzók védelmével kapcsolatos törvényt, ami akkor készült. Én mint lelkes úttörő, egyenként odamentem a képviselőkhöz a Levegő Munkacsoport módosító javaslataival. Mindegyiknek szépen elmondtam, hogy mit gondolunk, hogy mekkora rettenetes nagy társadalmi támogatottság van mögöttünk, ami egyébként igaz is volt mindig. És akkor ebből az egy délutánból végül munkahely lett, olyannyira, hogy a Levegő Munkacsoportnak én vagyok az első bejegyzett alkalmazottja.
■ BE: Ami engem illet, én környezetvédelemmel akartam foglalkozni, mert a korábbi cégemnél voltak osztrák környezetvédelmi kapcsolataink, nem civil, hanem üzleti kapcsolatok. Felfedeztem, hogy a környezetvédelem egy lehetséges iparág. Elvégeztem a Közép-európai Egyetemen egy kéthónapos angol gyorstalpalót, és közben járogattam az Andrásék esti találkozóikra, amelyek eleinte kéthetente szombatonként voltak. Azt láttam, hogy lelkesek, érdekes témákkal foglalkoznak. Az egésznek a hangulata kicsit underground-szerű volt, akárcsak a Kálmán utcai találkozóhely, ami egy rettenetesen sötét könyvtár volt, sötét burkolatok, minden kopott, még a világítást is mintha 25-ös körtékkel oldották volna meg.
■ LA: A székhely eleinte a lakásom volt, aztán lakást béreltünk Budaörsön, majd volt egy nagyobb helyünk, egy bútorraktár, ott volt a Talento iskola, ezután beköltöztünk a városba.
■ BE: Rögtön az elején elkezdtek kiadni egy körlevelet, majd a Lélegzetet, és már 1990–91-ben nemzetközi konferenciát rendeztek a bevásárlóközpontok hatásairól. Én ezt fantasztikusnak érzem. Gyakorlatilag fennállása óta a Levegő Munkacsoport mindig sokkal hamarabb megérezte azt, hogy mik lesznek a kritikus pontok, hogy hol megyünk rossz irányba, mi volna az a megoldás, ami a legtöbbeknek jó. Még ha nem is hallgatták ezt mindig meg, van ennek lelkesítő oldala is, hogy tudniillik igazunk volt.
■ SM: A Fővárosi Közgyűlés egyik bizottságának korábbi vezetőjével összetalálkoztunk egyszer a Főpolgármesteri Hivatal folyosóján. Elmeséltük egymásnak, hogy ki mit csinál éppen. Nagyon megvigasztalt, mert azt mondta, hogy ha apró dolgokban sikerül eredményt elérnünk a jelenlegi viszonyok között, az nagyon sokat ér. Apró eredményünk pedig jónéhány van. Például nemrég a budai Skála-telek beépítésével kapcsolatban sikerült elérni, hogy 5–5 méterrel beljebb vegyék az építési vonalat. Most szerettük volna még 5 méterrel beljebb tolni, hiszen ez egy hatalmas bevásárlóközpont, az utcák pedig keskenyek, de ezt már nem sikerült elérnünk, pedig komoly munkát fektettünk bele. Viszont a tárgyalások eredményeként a közművek tekintetében a beruházó egy sor vállalást tett a lakosság felé, és azokat be is tartja.
■ HA: Van egy telek a városnak egy igen frekventált pontján, mindig is építési telek volt. Amikor még léteztek kommunista szombatok, átmenetileg gyönyörűszép nagy park lett belőle. Aztán a kilencvenes években megjelentek a beruházók, akik mind hatalmas házakat szerettek volna oda építeni, de a Levegő Munkacsoport, alapvetően Mária, rendszeresen leveleket írkált az önkormányzatnak és a befektetőknek, akiket sikerült eltéríteni szándékuktól, mert senki sem merte vállalni a kockázatot. Végül aztán jött egy beruházó, akit egyszerűen nem lehetett eltéríteni a szándékától. Vele viszont addig ment a meccs, amíg sikerült elérni, hogy a megépített ház kisebb lett, és átültette azokat a fákat, amelyek átültethetőek voltak, amiket pedig kivágott, újratelepítette, és egy teljesen lerobbant területet parkosított, amelyet azóta is gondoznak, locsolási rendszer van, úgyhogy a fák élnek és virulnak. Még a szobrot is olyan helyre helyezte át, hogy látni lehessen. Ez igazi sikertörténet. Ráadásul ez a társadalmi egyeztetés példaszerű formája volt, amiről akkor még senki sem beszélt. Ott voltak a civil szervezet képviselői, ott voltak a lakosság képviselői, és ott voltak a beruházó képviselői, egy asztalhoz lehetett ülni, és olyan konszenzusos megoldás született, amely az adott helyzetből a lehető legjobbat hozza ki.
■ SM: Én akkor még fiatal kis aktivista voltam, és a fürge kis lábaimmal minden házba bementem, és a liftek ajtajára aláírási íveket ragasztottam ki. Majdnem ezer aláírás összegyűlt pár nap alatt. Mesélek egy másik történetet is: most már kibékült velem az az önkormányzati képviselő, aki az egyik lágymányosi lakótelep 2–3 belső kertjébe mélygarázst terveztetett. Csak szabályozási szinten született meg, mert ezt sikerült a lakosság segítségével meghiúsítani. Hasonló módon az aláírási íveket liftajtókra tettem, és arra is kértem őket, hogy azok, akik szeretnének mélygarázsban parkolni, jelöljék meg, mekkora árat fizetnének ezért, s hogy megéri-e ezért a belső parkot feláldozni. Kétezer aláírás gyűlt össze pár nap alatt. Úgyhogy a XI. kerület (akkor még) Várostervezési és Környezetvédelmi Bizottságával visszavonattuk a javaslatot, így nem vitték testület elé.
■ HÁ: Aztán itt van az autómentes nap. Ezt még 1999-ben kezdtük el. Először az Osztapenkó-szobor helye előtti felüljáróról, közösen a WWF-fel lelógattunk egy igen kezdetleges módon festett transzparenst – megtaláltam a legutóbbi takarításnál –, az volt ráírva, hogy „Európában ma autómentes napot ünnepelnek”. Majd a Ferencziek terén tartottunk egy kicsi demonstrációt, ahova még Hegyi Gyula is eljött: magánemberként, bringával. 2000-ben már három magyar város is tartott autómentes napot, köztük Budapest, de ekkor a főpolgármester még nagyon ellene volt. 2002-re lehetett hivatalosan együttműködni a Fővárosi Önkormányzattal, ekkorra lett Mobilitási Hét, sikerült először lezárni az Andrássy utat. Itt az önkormányzat, a civilek és a minisztérium, a GKM együttműködése a magyarországi autómentes napok megszervezésében példamutató volt. Azt hiszem, hogy ez a minisztériumban dolgozó emberek személyes elkötelezettségén múlott, mivel a civil szervezetekkel való együttműködés rendszere mind a mai napig kidolgozatlan Magyarországon.
■ LA: Szerintem nagyon is folyik társadalmi egyeztetés, különösen az utóbbi időben. Rengeteg anyagot kapunk most már, naponta jönnek a meghívók a különböző egyeztetésekre, inkább a részünkről van kapacitáshiány. Mi annyit tudunk tenni, amennyi belefér az időnkbe. Igaz, amíg az általánosságokról van szó, koncepciókról, addig mindent beletesznek, amit mondunk, aztán ahogy inkább a konkrétumok felé közelítünk, akkor már ez másképp van.
■ Lélegzet: Itt ül közöttünk a Levegő Munkacsoport egyik legfiatalabb kollegája. Hogy kerültél a szervezethez?
■ Bendik Gábor: Én 2004 óta segédkeztem jogi ügyekben a Levegő Munkacsoportnak, 2007-től dolgozom itt. Megragadott, hogy nagyon sok új elgondolás volt a mondandójukban, a közlekedéstől kezdve a városfejlesztésen keresztül az államháztartási reformig, és izgalmasnak találtam, hogy miképp lehet ezt a jog nyelvére lefordítani. Érdekesnek találtam, hogy a Levegő Munkacsoport szeretne ugyan megfelelni a társadalom elvárásainak, olyan álláspontot képviselni, amely a társadalom nagy részének elképzeléseivel találkozik és támogatottságot is élvez. Másfelől viszont meg is haladja a korszellemet, bizonyos elvekhez, elképzelésekhez ragaszkodik, még akkor is, ha az a konkrét trendekkel nem esik egybe. A metróépítésre gondolok például. Nem telt el sok idő, és kiderült, hogy a Levegő Munkacsoportnak igaza volt. Most is számos olyan téma van terítéken, melyekről sokan furcsállják, hogy miért foglalkozunk vele, aztán néhány év múlva mindenki számára természetes lesz. Én pont ezért vagyok optimista, mert úgy gondolom, hogy el fogunk jutni addig a pontig, hogy nem kell hosszú idő elteljen aközött, hogy valamit mondunk és azt a társadalom elfogadja és ezt a döntéshozók is figyelembe veszik.
■ Lélegzet: Ha már a jövővel foglalkozunk, ki mit mond, merre menjen tovább a szervezet?
■ SM: Én azt szeretném, hogy a lakossággal való kapcsolatunk fejlődjön. A másik pedig az, hogy az elveinket valóban nem szabad feladni, és ha a világban tapasztalható tendenciák más irányba vezetnek, kell, hogy legyen egy értelmes, intelligens mag, amely az ésszerűség elveit – most már ezt mondanám környezetvédelem helyett – fenntartja és előnyben részesíti.
■ HÁ: Már önmagában is nagy dolog, hogy egy szervezet megalakulásakor vallott elvei közül egyiket sem kényszerül megváltoztatni, visszavonni, átértékelni. Bízom benne, hogy ez így lesz a jövőben is. Ezen kívül szeretném, hogy tovább éljen a papíralapú Lélegzet, valamint a hasonló címen futó rádióműsorom. Ezt az állandóságot nagy értéknek tartom.
■ BE: Az egyik legfontosabbnak dolognak én a szemléletváltást tartom. Még mindig szakadék van az általunk képviselt, szociálisan és környezeti szempontból érzékeny értékrend és a széles körben képviselt nézetek között, de talán a klímaváltozásnak a kézzelfogható jelei, és most a pénzügyi válság is azt mutatják, hogy több értelme van abba az irányba menni, amit mi kínálunk. Én hiszek benne, hogy ez most többek számára vált világossá, és hogy a jövőben egy szorosabb és konstruktívabb párbeszédet fogunk tudni folytatni.
■ LA: A Levegő Munkacsoport munkájának a 80 százalékát a kármentesítés teszi ki. Ezekben az esetekben azt próbáljuk megakadályozni, hogy a helyzet ne romoljon, lehet szó jogszabályról vagy például konkrét zöldfelületről. Azt szeretném, ha ez az arány a jövőben megfordulna, és 80 százalékban foglalkoznánk azzal, hogy miként lehet jobbá tenni a dolgokat, és csak a maradék 20 százalékban a kármentesítéssel.
Lukács András geofizikus, több mint 30 éve foglalkozik környezetvédelemmel. A Levegő Munkacsoportnak 1988-as megalakulása óta a vezetője. Több mint 40 tanulmány szerzője vagy társszerzője. A Lélegzet című folyóirat alapítója és felelős kiadója. Több ezer alkalommal jelent meg a médiában. A környezetbarát közlekedésért dolgozó egyik legismertebb nemzetközi civil szervezet, a Közlekedés- és Fejlesztéspolitikai Intézet (ITDP) Európai Tagozatának alelnöke, valamint a Zöld Költségvetés Európának nemzetközi projekt irányító testületének tagja. A környezet- és természetvédő társadalmi szervezetek képviselője a Gazdasági és Szociális Tanácsban és a Gazdasági Versenyképesség Kerekasztalban. Szakterületei az ökoszociális államháztartási reform és a fenntartható közlekedés.
Hajtman Ágnes akárcsak jelenleg, korábban is tagja volt a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, valamint jogelődei szakmai bizottságainak. Tagja az EQUAL Monitoring Bizottságnak, a Roma Munkacsoport vezetője. Kezdetektől tagja az NCA Országos Kollégiumának. Biológia szakos tanárként végzett, a Levegő Munkacsoport elnökhelyettese. Szakterületei: környezeti nevelés és a civil ügyek.
Beliczay Erzsébet építészmérnök, eleinte építésvezetőként, majd a könnyűszerkezetek kutatása és tervezése területén dolgozott. A kilencvenes évek közepétől szellemi szabadfoglalkozású környezetvédelmi szakértő. A Levegő Munkacsoport elnökhelyettese. Számos cikke, tanulmánya jelent meg az építészet és a környezetvédelem témakörében. Korábban a KIOP (Környezetvédelem és Infrastruktúra Operatív Program), jelenleg a VOP (Végrehajtás Operatív Program) Monitoring Bizottságának civil delegáltja. Szakterületei: épített környezet, éghajlatvédelem, energia és környezetpolitika.
Schnier Mária a Levegő Munkacsoport elnökhelyettese, a Magyar Közlekedési Klub Lágymányosi csoportjának megalakítója. A második önkormányzati ciklusban 4 évig külső szakértőként dolgozott a Budapest XI. kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének Településfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottságában. Meghívás alapján rendszeresen részt vesz a Főpolgármesteri Hivatal Főépítészi Irodája által bonyolított övezetátsorolási hatástanulmányok véleményezési eljárásában, valamint több fővárosi kerület és agglomerációs település településrendezési terveinek véleményezési eljárásában. Szakterületei: településrendezési tervek, hatástanulmányok véleményezése, zöldterület-védelem.
Dr. Bendik Gábor ügyvéd, környezetvédelmi szakjogász. A Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi Felügyelőségen töltött 6 hónapos szakmai gyakorlat után 2004-től az ÖKO-Pannon Kht. ügyfélkapcsolati osztályának jogi előadójaként dolgozott. 2007-ben jogászként csatlakozott a Levegő Munkacsoport csapatához, 2008 augusztusától pedig ügyvédként segíti a civil szervezet és ezen belül elsősorban a környezeti tanácsadó iroda munkáját. Szakterületébe tartoznak a környezetvédelem hazai és nemzetközi jogi eszközei, kiemelten foglalkozik a döntéshozatalban való társadalmi részvétel jogának érvényesülésével.
Mán-Várhegyi Réka
|