kapcsolatlélegzetnyi hírlevélgyorskeresés
Loading
HA ÍGY HAGYJUK, VESZNI HAGYJUK
A PPP AZ ÉRDEKEK VALÓDI ÖSSZHANGJÁT JELENTSE ÉPÍTETT ÖRÖKSÉGÜNK VÉDELMÉBEN


A lebontott Ózdi Finomhengermű
Múltunk védelemre érdemes emlékei – hasonlóan az élőlények társulásaihoz – csak a körülöttük levő környezettel együtt tudnak harmóniában megmaradni. A Levegő Munkacsoporthoz az elmúlt húsz évben sokszor fordultak segítségért épületek, műtárgyak vagy városrészek védelmében. Az e vonatkozásban nemtörődömségből vagy nyereségvágyból okozott károk nagyságukban hasonlóak a természetpusztítás terén elkövetettekhez. E folyamat lassulásához egyaránt szükség van párbeszédre, a szakmák közös álláspontjának kialakítására, hatékonyabb szabályozásra, valamint a fejlesztések költségeinek és elosztásának összhangjára.
Egy ismerősöm mesélte, hogy nem ment el az ózdi érettségi találkozójára, mert annyira fájt neki a város páratlan ipari emlékeinek elpusztítása. Vajon az érintettek szűkebb körén kívül ki hallott arról, miképp tűntek el Ózdon a katedrálisokat idéző csarnokok, a büszke kéménysor, az egyedülálló régi berendezések?
Voltak-e következményei a kőszegi posztógyár lerombolásának?
Megállítják-e a Belső-Erzsébetváros és általában városaink történelmileg kialakult magjának szétzilálását, miután kiderült, hogy a kiadott bontási, illetve építési engedélyek nemegyszer szabálytalanul hozott határozaton alapultak? Mikor ismerik fel az önkormányzatok Magyarországon is a műemlékek, valamint a kialakult sajátos helyi arculat idegenforgalmi értékét? Nemcsak a szigorúbb kritériumoknak (és valljuk be, pillanatnyi anyagi lehetőségeinknek) megfelelő műemlékekről van itt szó, hiszen a többi régebbi építmény is a maga szépségében, eredeti rendeltetését megőrizve, vagy ötletesen megfiatalítva, új funkciókkal gazdagítva, a terület felértékelődéséhez vezet. Elhanyagolt környezet, középszerű új létesítmények és pazarló nagyberuházások (például az elhíresült repülőtér- és útfejlesztésekre fordított milliárdok) húzzák egyre lejjebb a mérleg egyik serpenyőjét, míg a másikból eltűnnek épített örökségük pótolhatatlan elemei, például a XIX. század óta fejlődő, mára összeomlott nagyipar ma is impozáns emlékei.

Ennek a Síp utcai háznak csak a homlokzata marad meg, belul egy lakóparknak nevezett lakótelep lesz.
Átlátható forrásokra van szükség az épített örökség megőrzésére
Hazánkban nincsenek források a köz- és magántulajdonban levő műemlékek nem kevés felújítási többletköltségeinek normatív támogatására. Ezt kifogásolta 2007 novemberében Michel Polge, az UNESCO párizsi szakértője, aki a Belső- Erzsébetváros „bulldózeres rekonstrukciójának” megfékezésére érkezett Budapestre. Sajnálatos módon a jelenlegi pénzügyi és szabályozási gyakorlat azonban nem kedvez a megőrzésnek. A kizárólag gyors profitszerzésben gondolkodó „percember”, ha elbontja a régi épületet, sokkal nagyobbat építhet a helyére. Ha nem sérti meg a – nemegyszer éppen az ő szája íze szerint módosított – helyi építési előírásokat, akkor kénye-kedvére okozhat forgalomnövekedést, veheti el a fényt a szomszédos ingatlanok elől, akár a szélcsatornákat is megszüntetheti „legó” épületeivel anélkül, hogy a jobb életminőséghez kívánatos zöldterületekről gondoskodnia kellene. A műemlék tulajdonosának ezzel szemben számtalan kötöttséggel kell szembenéznie. Csak akkor térül meg a befektetése, ha a környező területeket az idő alatt nem teszik tönkre, hanem javuló színvonalon felújítják. Erre azonban nincs semmiféle garancia. Pályázni lehet egy-egy értékes épületre, közterek komplex megújítására, de nagyon korlátozottak a lehetőségek. Normatív támogatás nem jár a műemlékeknél előírt szigorú, nemegyszer ellentmondásos funkcionális és műszaki megkötések teljesítéséhez, ezért sokan inkább megsemmisítik a megmaradt értékeket. Jelentős szankciókra nem kell emiatt számítaniuk. A rendszerváltás előtti általános iskolai olvasókönyvében még szerepeltek a „gaz kapitalista spekulánsok”, akik megbontották a ház tetejét, hogy az eső és a szél miatt hamarabb tönkremenjen, vagy az éj leple alatt elfűrészelték a tartókat, hogy összeomoljon a szerkezet. A versenyképességet komolyan vevő országokban ma már nem trükközhetnek ilyen módon az ingatlantulajdonosoknak.
Horvátországban mind a gazdálkodók, mind a lakosság helyi adót fizetnek a műemléki területeken. Ebből újítják fel átlátható módon a környezetet. Az erre fordítható összegeket folyamatosan emelik. Az idegenforgalom növekedésével a befizetett adó sokszorosan megtérül a területen élő ingatlantulajdonosoknak, gazdálkodóknak.
VÁLTOZTATÁSRA VÁRÓ JELENSÉGEK
A megőrzés eleinte csak viszi a pénzt és nem hozza, legyen szó az egyén vagy a közösség értékeiről. A bulldózeres fejlesztés – a mai szabályozás mellett – kevés kockázattal és gyors megtérüléssel jár. Folyamatosan sorvasztják el a közérdek képviseletére hivatott intézményeket. Kevés a közigazgatásban a tapasztalt, szakmai szempontok alapján döntő szakember, mivel túlzottan függenek a pártoktól. A közszolgálat nem ígér szolid, de biztos életpályát, magas társadalmi elismerést.
Nincs becsülete a szakértelemnek, a gondos előkészítésnek, az alternatívák kidolgozásának, a mérlegelésnek. Különösen igaz ez, ha közpénzek elköltéséről van szó. A bizalmi válság a bürokratikus szabályok elburjánzásához vezet. E téren az Európai Unió is rossz példával jár elő. A közbeszerzések sokszor drágítják és lelassítják a beruházásokat. Ráadásul egy műemlék vagy egyéb okból speciális szaktudást igénylő, bizonytalanságokkal kalkulálható szerkezet kivitelezésére a közbeszerzés szabályai nem húzhatók rá. Megszűntek az állami, illetve önkormányzati beruházási irodák, kalkulációs szervezetek, amelyek szakszerűen le tudnák bonyolítani a közberuházásokat. „Rabló fizeti a pandúrt.” A profitnövelésben érdekelt befektető (kivitelező, fővállalkozó) pénzéből készülnek el a vizsgálatok, tervek.
Nehéz a fellépés az ágazati jogellenesség esetében. Ha az eljárásban előírt engedélyeket be is szerezték, attól még sértheti a tevékenység, a létesítmény mások érdekeit. A kisemberek, a változásokban nehezen kiigazodók, a bennfentes információval nem rendelkezők könnyen válhatnak balekká, kisemmizetté. A közigazgatással szembeni bizalmi válságot jelzi az a közvélemény-kutatás, amely szerint Magyarországon a bankok, a politikusok mellett a közigazgatás iránt is bizalmatlan a lakosság.
A jogalkalmazás alacsony színvonalú. Hiányosak, és egyre fogynak a jogérvényesítés eszközei. Általánossá vált a közigazgatásban a „konfliktuskerülő” magatartás. Az önkormányzat szintjén az építésügy területén – húsz éve változatlanul – összeférhetetlenség van a jogalkotás és jogalkalmazás között.
Kapacitások szükségesek a köz és a magánszféra együttműködéséhez

Ózdi acélművi kémények alpintechnikai és robbantásos bontása. Forrás: http://www.robbanoanyag.hu/showgalery.php?galery=detonet_references&PicNum=4&pic=1
A spontán privatizáció során eltűnt vagy jobbik esetben magántulajdonba került értékekről nincsenek pontos adatok. Tekintsünk most el azoktól a védett tárgyaktól, építményektől, amelyeket függetlenül a tulajdoni helyzettől, törvényi előírások alapján meg kell óvni. Nem ezekkel foglalkozunk. Vannak olyan ingatlanok, berendezések, amelyek nem szerepelnek védelmi listákon. Az ilyen nem védett, de megóvásra, fejlesztésre érdemes építmények, tárgyak esetén az új tulajdonost az önkormányzatnak és az illetékes hivataloknak kellene megkeresni méltányos vételi vagy együttműködési ajánlattal. Előfordul, hogy az új tulajdonos lelkiismeretét is bántja a pusztulás, ezért hajlandó lenne jóval a piaci ár alatti összegért átadni a berendezéseket vagy az építményt. A „köznek” azonban nincsenek eszközei, forrásai a raktározásra, bemutatásra vagy akárcsak az állagmegóvásra. Sokszor a tulajdonosnak például területre van szüksége, és bontás helyett cseretelekbe is belemenne.
Első lépésben létre kellene hozni egy olyan értékmentő intervenciós alapot, amellyel az akut problémákat meg lehetne oldani. A későbbiekben lenne idő adományokból, pályázati pénzekből, belépődíjból az alap visszapótlására.
Egy ókeresztény kápolna maradványait találták meg Pécsett néhány éve egy iskolai tornaterem építése során. A tízegynéhány millió forintba kerülő lábakra állítás helyett, pénz híján, visszatemették a falmaradványokat, és föléjük építették a termet. Ez az eset egyetlen csepp a háborúktól megkímélt értékeink pusztulásának tengerében.
A védelem mindenkit megillet
A fejlesztések során is lehetne forrásokat képezni az örökségvédelemre, például úgy, hogy a területi átsorolásokból keletkező értéknövekedést arányos haszonmegosztás kísérné, és az építési jogokat aukción árusítanák. Egy önkormányzati
Képviselőtestület egyetlen döntésével megtízszerezheti az ingatlan értékét anélkül, hogy ebből a közösségnek érezhető bevétele származna. (A mezőgazdasági területek átsorolásánál egy évi búzatermés hasznának megfelelő földvédelmi járulékot kell csak a kincstárhoz befizetni.) Ugyanakkor, ha a testület közérdekből korlátozni tervezné a magánérdeket, vagyis szigorítaná a beépítési lehetőséget, akkor mindjárt milliárdos kártérítési perrel fenyeget a telek tulajdonosa. Ezzel a fenyegetéssel takaróznak az önkormányzatok, amikor a környéken élők tiltakozása ellenére megadják az engedélyt az új beruházáshoz. Mire alapozza a fejlesz teni szándékozó ezt a fenyegetést? Hiszen a szakmai szempontokat (városklíma, forgalom stb.) Figyelmen kívül hagyó szabályozás előbb-utóbb a terület leértékelődéséhez, az ingatlanok értékcsökkenéséhez vezet. A silány, új épületmonstrumokkal nyerni és bukni egyaránt lehet. Az sem válik egy jogállam dicsőségére, hogy az ott élőket nem illetik meg legalább is ugyanolyan jogok, mint a területet pusztán profitszerzési eszköznek tekintő befektetőket. Miért nem védi a helyiek által választott önkormányzati testületek a lakosság alkotmányos érdekeit? Tiltakozás esetén miért a polgári bíróságokra mutogatnak a döntéshozók? A hazai bírósági gyakorlat és költségek ismeretében a területen élő ingatlantulajdonosok félnek polgári pert indítani. Ha azonban tovább folytatják az önkormányzatok a választóik érdekeinek semmibevételét, egyre inkább számítani lehet az ilyen perekre.

A LEVEGŐ MUNKACSOPORT NÉHÁNY JAVASLATA A PROBLÉMÁK ENYHÍTÉSÉRE
A rendszerváltás óta szorgalmazzuk, hogy készüljön az önkormányzatoknál hiteles leltár a közvagyonról, egyebek mellett az épített környezetről, amelybe a berendezések, a növényzet, a látkép, sőt a használat módja, a funkciók és a szokások is beletartoznak. A vagyonfelélés megállítására minden ciklus végén számoljanak el a képviselők a rájuk bízott vagyonnal.
Az ország költségvetését évente mintegy 200 milliárd forinttal terheli a lakóingatlanok építéséhez korábban megítélt kamattámogatás. A műemlékek felújításának kerete ezzel szemben évi 300 millió forint. Meg kellene találni a lehetőséget a keret növelésére – a válság ellenére is – az építéssel kapcsolatos bónuszok, adókedvezmények és adóátcsoportosítások formájában. Az épületek a növényzettel együtt alkotnak harmonikus, jól funkcionáló egységet.
Parkolóhelyek, gépkocsitárolók kialakításáról kimerítően gondoskodik az Országos Településrendezési és Építési Követelmények (OTÉK). A legutóbbi módosítás a parkolóhelyek méretét tovább pontosította. A zöldterületek biztosítása alól azonban számos módon ki lehet bújni. Javaslatunk szerint az új létesítményeknél, bővítéseknél legalább az előírt parkolóhely számának megfelelő, 7–7 m2 új zöldterület (játszótér, pihenőpark) kialakításáról is gondoskodni kelljen az építtetőnek. Ez egy átlátható jogszabály lenne, amely alól az önkormányzatok nem tudnának kibújni.
Határozzák meg pontosabban a településrendezési szerződés szabályait. Jelenleg ez alku tárgya, holott a beruházás okozta társadalmi költségeket és károkat lenne hivatott kompenzálni. Nem engedhető meg, hogy az önkormányzat „zsarolja” a beruházót, olyan projekteket végeztessen el vele, amelyekre szüksége lenne ugyan a településnek, de nincs rá forrása. Ugyanakkor az sem fogadható el, hogy például a beruházási költség 10%-ában korlátozzák a köznek elvégzendő feladatot, mert lehet, hogy az objektum sokkal nagyobb károkat okoz, vagy a negatív hatása a településen kívülre is kiterjed.

Beliczay Erzsébet


JELES NAPOK
 Augusztus 01.
   A szoptatás világnapja
 Augusztus 09.
   Állatkertek napja
 Augusztus 09.
   A bennszülött népek világnapja
 Augusztus 20.
   1989-ben e napon gyilkolták meg elefántcsont-csempészek George Adamsont, Joy Adamson munkatársát és férjét
 Augusztus 06.
   Hirosima-Nagaszaki emléknap
 
© Leveg? Munkacsoport 1991-2006. — Villámposta: szerkeszto@lelegzet.hu
A Lélegzetben megjelent írások és képek egyeztetés után, a forrás és a szerző feltüntetésével közölhet?k más kiadványokban.