kapcsolatlélegzetnyi hírlevélgyorskeresés
KIADVÁNY

A VÁROSOK ZÖLDÍTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI
Zöldövezetben nem csak az ingatlan értéke magasabb, hanem az ott lakók is jobban érzik magukat. Nem csak azért, mert hétvégeken a kertekben dolgoznak, aktívan kikapcsolódnak, hanem mert a természet közelségének gyógyító, hangulatjavító hatása van.
A Lélegzet Alapítvány és a Levegő Munkacsoport 2007 nyarán indult Zöld Levél városzöldítő programja keretében konkrét zöldterület-fejlesztési projektek mellett a Szent István Egyetem Környezet- és Tájgazdálkodási Intézetének zöldterületekkel, illetve környezeti neveléssel foglalkozó egyetemi hallgatóit is támogatta pályázati rendszer. Ennek keretében az egyetemisták esettanulmányokon keresztül mutatták be, hogy legsikeresebbek azok a városok, amelyek a lakosságot is bevonják a közterületek zöldítésébe, mint például az Egyesült Államok-beli Eugene és a kanadai Vancouver.
HAMUPIPŐKÉBŐL KIRÁLYNÉ?
Megjelent a Levegő Munkacsoport legújabb tanulmánya a távfűtésről. A távfűtés a legtöbb európai országban sikertörténet. Nálunk a szocialista nagyipar összeomlása után csak műszaki kényszerűségből maradt a fogyasztója mintegy kétmillió, távfűtéses lakásban lakó ember. További százezrek érintettek még a távfűtött intézmények révén. A Levegő Munkacsoport legújabb tanulmányában számba vett néhány fontos tényezőt, amelyek ellehetetlenítik a távfűtés versenyképességét. A távfűtés árainak kialakítása és a rendszerek üzemeltetése az önkormányzatok hatáskörébe tartozik. Az akadályozó tényezők megszűntetése azonban az önkormányzatok és a központi döntéshozók közös felelőssége.
Mindkét tanulmány letölthető a http://www.levego.hu oldalról a Kiadványok rovatból.



JELES NAPOK
 Július 01.
   Állatszállítás-ellenes világnap
 Július 08.
   1985-ben e napon írták alá a Helsinki Egyezményt
 Július 08.
   1905-ben Guy Bradley-t, az amerikai madárvilág védelmének egyik úttörojét kócsagtoll-gyujto orvvadászok lotték le ezen a napon a floridai Everglades tónál
 Július 11.
   Népesedési világnap
 Július 10.
   1985-ben Fernando Pereira, a Greenpeace fényképésze e napon halt meg a Rainbow Warrior felrobbantásakor az aucklandi (Új-Zéland) kikötoben
 Július 12.
   1867-ben e napon született Kaán Károly erdomérnök
 Július 23.
   1979-ben a Kiskunsági Nemzeti Park kétharmada e napon lett Bioszféra Rezervátum
 Július 01.
   Építészeti világnap
 Július 10.
   Vasutasnap
 Július 18.
   Cigány szolidarítási nap
 
© Leveg? Munkacsoport 1991-2006. — Villámposta: szerkeszto@lelegzet.hu
A Lélegzetben megjelent írások és képek egyeztetés után, a forrás és a szerző feltüntetésével közölhet?k más kiadványokban.