A rendszerváltás igazán próbára tette a jogtudomány művelőit. Mennyivel könnyebb dolga volt a műszaki és természettudományok szakembereinek! (Persze a jogrendszer változásai őket is érintették.)
A tulajdon védelmével, a privatizációval, a cégek működésével és a közigazgatás intézményeivel kapcsolatban sok minden gyökeresen eltér a korábbitól. Végig kellett gondolni, hogy melyek lesznek az új rendszer sajátosságai, változtak-e a társadalmi igények; kiknek az érdekeit részesítsék előnyben?
Kevés stabilnak tekinthető támpont volt, hiszen a II. világháború előtti „utolsó békeévből” nem lehetett kiindulni. Sokat változtak hetven év alatt a kapitalizmus játékszabályai; az Európai Unióba való belépés előkészítése is rengeteg új előírással és jogharmonizációs kötelezettséggel járt.
A rendszerváltás utáni első években szinte mindenki bizakodó volt. A végül bekövetkező súlyos anyagi, kulturális, illetve társadalmi értékvesztésre még kevesen gondoltak. Az értékvesztésben nagy szerepe volt a jogintézmények kidolgozatlanságának és működési hibáinak. Hogy ebből mennyi ered a szabályozás általános természetéből, vagyis abból, hogy az követi és nem megelőzi a problémákat, illetve mennyi a mulasztás, azt majd az utókor fogja eldönteni.
Heller Ágnes figyelmeztetett még a 90-es években, hogy Magyarországon minden mikroközösségnek, szinte minden családnak különbejáratú világképe, erkölcsi felfogása van. Sokan használták – és használják ki ma is – a kiskapukat, mások súlyos érdeksérelmére. Rengeteg olyan nyilvánosságot kapott esetet lehet felsorakoztatni, ahol a cselekmény jó erkölcsbe ütközik, de jogilag nem kifogásolható. Ezek az esetek megmérgezik a légkört, befolyásolják a társadalom jogkövető magatartását. (Ha belegondolunk, a globális pénzügyi válságot is ilyen cselekmények váltották ki.)
Versenyképességünket egyre inkább a társadalmi tőke nagysága határozza meg. Ennek egyik fontos eleme a bizalom, ami szoros összefüggésben van a jogkövető magatartással. A magas szintű jogkövető magatartás nem vált általános értékké különösen a jogalkalmazás gyenge minősége miatt, ez pedig – a versenyképesség hiányán keresztül – komoly anyagi veszteséget is okoz.
Az Európai Unió értékelése szerint a jogalkotás területén sikerült leginkább a felzárkózás. Igaz ez a sokszor bosszantó napi tapasztalatok ellenére. Általános probléma, hogy sokszor csak a keretszabályokat alkotják meg, a végrehajtási utasítások és a betartáshoz szükséges erőforrások és szankciók hiányoznak, így az adott szabály nem érvényesül a gyakorlatban. Ez annál is inkább veszélyes, mert az alkotmányos alapjogok sokszor csak alacsonyabb szintű jogszabályokon keresztül érvényesíthetők. Alkotmányunkban szerepel például az egészséges testi és lelki környezethez való jog is, ugyanakkor egyes jogszabályok ezt mégsem biztosítják. Az egészségügyi határértékeket a gazdaság érdekeinek rendelik alá. Gondoljunk csak a forgalmas utak környezetében élőket érő légszennyezésre, zaj- és rezgésterhelésre.
Egy másik fontos probléma valószínűleg a jogalkotók túlterheltségéből ered. Az EU előírásai a nagy egészre, a közös technológiai, piaci körülményekre készülnek. Minden országnak vannak azonban túlélésre érdemes természeti és kulturális sajátosságai, hagyományai. Az építési technológiáktól az élelmiszerek tartósításáig számos, évszázadok alatt kiérlelt módszer, helyben található, természetes anyag ismert, amelyek további alkalmazása indokolt lenne térségi szinten. Kereskedelmi forgalomba kerülésükhöz azonban a nemzeti jogrendszerbe illesztett szabályozásra, minősítésre, esetleg uniós felmentésre lenne szükség. Az eljárások azonban olyan költségesek, hogy azt a helyiek sokszor nem vállalják. Az engedélyező hatóságok pedig a kockázatok csökkentése érdekében a tömegárut, papírokkal jól alátámasztott megoldásokat hagyják jóvá. Ezért tűnnek el a helyi, a megújuló illetve hulladékmentesen lebomló anyagok, vegyszermentes műveletek, vidéken a tájjellegű épületek, vagy például a szelíd, energiatakarékos szennyvíztisztítás.

Sok mindent köszönhetünk az általunk is aláírt Aarhusi Egyezménynek, amely tisztázta, hogy környezeti ügyekben milyen tájékozódási, beleszólási és jogorvoslati joga van az érintetteknek. A demokratikus döntéshozatal kétségkívül hosszadalmasabb és költségesebb, azonban nemegyszer csak a lakosság (helyi ismeretek birtokában, hosszú távú közérdeket védve) akadályozhatja meg a környezetet romboló, a veszélyeket és károkat okozó engedélyek kiadását. Szerencsés esetben ezzel a befektetőnek is segít jobb döntés meghozatalában, a későbbi problémák megelőzésében.
Sajnos a beruházók és az engedélyező hatóságok legtöbbször felesleges koloncnak tekintik a civilek beleszólási jogait még akkor is, ha nincs mit eltitkolniuk. A közérdekre és a beruházások gyorsítására hivatkozva bizonyos nagyprojektekről egyszerűsített eljárásban döntenek. Sajnálatosan nincsenek felmérések arról, hogy a döntéshozók hány esetben nem veszik figyelembe a civilek szakértelmét, ami sok esetben vezet hibás tervezéshez és kivitelezéshez. Nemrégiben a telep­engedélyekkel kapcsolatban egyszerűsítették az eljárást a válságra hivatkozva. Vajon nem fognak-e ezáltal a jogos panaszok, a pereskedések megszaporodni?
A jogszabályok hiányosságainál sokkal több kárt okoz azok hibás alkalmazása. A közigazgatás karcsúsítása, amellyel állítólaga költségvetés egyensúlyi problémáit próbálták újból és újból enyhíteni, mindig a hierarchia végén állók, az őrző, ellenőrző, végrehajtó létszám leépítését eredményezi.
Folyamatosan csökkentették a természetvédelmi őrök létszámát. Nem állítottak fel a mai napig hatékony építésfelügyeletet az országban. A falopásokra, engedély nélkül vagy az engedélytől eltérően felhúzott épületekre mindenkinek van egy-két sztorija.
Az 1991-ben megalkotott, azóta többször módosított önkormányzati törvényben összeférhetetlenségi csapdák találhatók. A választott képviselő-testület, élén a polgármesterrel, a helyi jogalkotó. A polgármester egyben a polgármesteri hivatalban dolgozók munkáltatója is. Az ott működő osztályok alkalmazzák a meghozott jogszabályokat. Az önkormányzat költségvetését is a képviselő-testület fogadja el, beleértve az egyes alkalmazottak és tisztségviselők jutalmazását. Szó sincs tehát a jogalkotás és a jogalkalmazás szétválasztásáról. Ennek folyományait tapasztaljuk az önkormányzati ingatlanok értékesítése körül kialakult botrányoknál, a nagyarányú vagyonfelélésnél, a városok terjeszkedésénél, a túlépítéseknél. 2009 elejétől az átszervezett, regionális államigazgatási hivataloknak nincs többé törvényességi felügyeleti joga az önkormányzati határozatok felett. Számos folyamatban levő panasz kivizsgálása az év elején leállt. A letartóztatások tükrében átgondolatlannak tűnik ez a változtatás.
Naponta számol be a sajtó súlyos környezeti konfliktusokról. Ezt akár elismerésnek is tekinthetjük. A környezetvédelmi szabályozás általában jobban kidolgozott, a környezetvédő civil szervezetek egyre szervezettebbek és képzettebbek, ezért a közérdek egyéb sérelmeit, pl. korrupciós ügyeket, szabálytalan magánosítást, lopást igyekeznek a sértettek környezeti konfliktusként megjeleníteni. Sajnos a közérdek győzelme még legtöbbször várat magára.
Nincs megegyezés az értékek hierarchiájáról. Tizenöt évvel a rendszerváltás után figyelmeztetett az ombudsman, hogy eljött az ideje annak, hogy a köz érdekét legalább a gazdaság szereplőivel azonos súllyal vegyék figyelembe. Amikor a Levegő Munkacsoport pert indított az első budaörsi bevásárlóközpont megépítése ellen, a Legfelsőbb Bíróság végül úgy foglalt állást, hogy „környezetveszélyeztetés esetén a gazdasági érdekek nem mérlegelhetők”. (Ugyanakkor arra kérte a Levegő Munkacsoportot, hogy mérésekkel bizonyítsa, romlott-e a környezet állapota a beruházás következtében. A több millió forintba kerülő vizsgálatok elvégeztetését nem tudtuk vállalni, így a pert elvesztettük…)
Most például a zaj határérték betartása alól terveznek felmentést adni a beépítésnél, a telektulajdonosok érdekére hivatkozva. Az, hogy az egészségügyi határértékek be nem tartása milyen súlyos fizikai és lelki károsodásokat okoz majd az ott élőknek, a jogszabályalkotók szerint másodlagos kérdés.
Befejezésül szeretnénk az olvasót arra biztatni, hogy járuljon hozzá a hazai joggyakorlat jobbításához. Háziasszonyok a megmondhatói, hogy egy házat sohase lehet tökéletessé varázsolni. Ez még nem veszi el a kedvüket a takarítástól. Vegye a fáradságot, és tegye szóvá kitartóan a hiányosságokat. A skandináv országok szociális biztonsága bizonyítja, hogy hova vezet az állampolgárok társadalmi érzékenysége és aktivitása.