Egy rövid ideig a Rózsadombi Kinizsi Barlangkutató és Hegymászó Sportegyesület, mint felperes jogi képviseletét láttam el egy bírósági ügyben. Az ügy tárgya a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal által kiadott engedély volt, melyben a hatóság engedélyezte egy cég számára, hogy Budapesten, a II. kerületi Frankel Leó út 48. szám alatti ingatlanon fürdőszállót alakítson ki.
A szállodát a ma rendkívül elhanyagolt állapotban lévő és romos Török Fürdő helyére, azt részben helyreállítva kívánta megvalósítani a beruházó.
Az eredeti Török Fürdő nem valódi török emlék, hanem 1895-ben Ray Rezső tervei alapján épült népgőzfürdő. Az 1920-as években az épületet bővítették, az 1970-es évek elején viszont a ma is látható rom kivételével lebontották.
A terület igazi jelentőségét az adja, hogy alatta húzódik a Molnár János-barlang, a mellette lévő Malom-tó vizét pedig a barlangban fakadó Boltív- és Alagút-források táplálják, valamint a víz csővezetéken eljut a Lukács fürdő uszodájába is.
A Kinizsi Sportegyesület munkáját és szakemberei kimagasló tudását dicséri, hogy nemrégiben fedezték fel a barlangrendszer világszenzációnak számító részét: Budapesten található a világ legnagyobb termálvizes barlangi terme.
Az ügy kapcsán került látókörünkbe az alcímben is említett határozat, amelynek címe: „A budapesti hévizek (ásvány-, gyógyvizek) közös hidrogeológiai védőövezetének kialakítása”. Akit érdekel, a Bp/B/13 vízikönyv szám alatt a vízügyi hatóság nyilvántartásában megtalálhatja.
A határozat elrendeli a Budapest Fővárosi Tanács VB Közmű és Mélyépítési Főigazgatóság kérelme alapján a Budapest főváros területén üzemelő hévizek (ásvány-, gyógyvizek) mennyiségi és minőségi védelme biztosításának érdekében a hévíznyerő helyek közös hidrogeológiai védőövezetének kialakítását 1970. július 6-i keltezéssel. A védőövezet területe egybeesik a főváros közigazgatási határvonalával, illetve részben kiterjeszkedik Szigetszentmiklós, Üröm és Budakalász községek területére is.
Az olvasó nyilván azt gondolja, hogy jogtörténeti értekezést olvas a szocialista környezetjog témakörében, ez azonban távolról sincs így. A határozat ugyanis ma is, méghozzá változatlan formában hatályban van. És itt kapcsolódik össze a határozat és az ügy, a múlt és a jelen: a Török Fürdő ügyében a Kinizsi Sportegyesület barlangkutatói voltak azok, akik rábukkantak erre a jogi gyöngyszemre, és – kis képzavarral – felszínre hozták azt. Az pedig már a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség volt, aki 2008. augusztus 7-i keltezésű KTVF:35802-1/2008. számú válaszlevelében megerősítette, miszerint „a […] határozatok jelenleg is érvényesek”.
Milyen jogi következményei vannak mindennek? Mit jelent ez a budapesti mindennapokra nézve? Miben felelnek meg a mai környezethasználó tevékenységek ennek a közel 30 éves rendelkezésnek és miben sértik meg azt? Mire használható ez a határozat a környezet védelme érdekében?
Mindenekelőtt rögzítenünk kell, hogy a hidrogeológiai védőövezet ma is létező fogalom, számos hatályos jogszabály ír elő bizonyos követelményeket ehhez kapcsolódóan. És bár az eredeti 1970-es határozat nem írt elő olyan korlátozásokat, amelyeket a későbbi normák bevezetnek, a védőövezet létét ez nem érinti. S mivel egy adott időpillanatban mindig az akkor hatályos jogszabályok előírásaihoz kell viszonyítani egyes tevékenységet jogszerűségét, ahhoz, hogy megtudjuk, milyen feltételeket támaszt a védőövezet megléte ma, a jelenleg hatályos jogszabályokhoz kell fordulnunk.

Ezek pedig az alábbiakat írják elő:
„1995. évi LIII. törvény
Környezetvédelmi törvény
74. § (1) bekezdés
A környezetvédelmi hatóság tevékenysége környezetre gyakorolt hatásának feltárása érdekében teljes körű vagy részleges környezetvédelmi felülvizsgálatra kötelez akkor, ha védőterületen (pl. hidrogeológiai védőterületen, valamint az ivó-, ásvány- és gyógyvízkivételek védőterületein) környezetet veszélyeztető, szennyező vagy károsító tevékenységet észlel. Ez esetben a hatóságnak nincs mérlegelési jogköre, a felülvizsgálatot el kell rendelnie.
219/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet
A felszín alatti vizek védelméről
9. § (1) bekezdés
A felszín alatti víz állapota szempontjából fokozottan érzékeny területeken, mint amilyen a védőövezet területe is, tilos a felszíni vizek pótlása felszín alatti vízből és tilos olyan tevékenység végzése, amelynek következtében a fedőrétegek eltávolítása révén felszínre kerül a felszín alatti víz.
123/1997. (VII. 18.) Korm. rendelet
A vízbázisok, a távlati vízbázisok, valamint az ivóvízellátást szolgáló vízi létesítmények védelméről
13. § (1) bekezdés
A hidrogeológiai védőövezetek területén tilos olyan létesítményt elhelyezni, melynek jelenléte vagy üzeme a felszín alatti víz minőségének károsodását okozza; tilos olyan tevékenységet végezni, amelynek következtében csökken a vízkészlet természetes védettsége, vagy növekszik a környezet sérülékenysége, vagy 6 hónapon belül le nem bomló károsító anyag kerül a vízkészletbe, vagy olyan lebomló anyag jut a vízkészletbe, amelynek mennyisége, jellege vagy bomlásterméke a felszín alatti víz minőségének károsodását okozza; olyan vegyi anyaggal, amely a vizet károsíthatja, vagy amelyből a víz minőségét károsító anyagok oldódhatnak ki, csak zárt építményben szabad dolgozni; az önellátást szolgáló állattartás megengedett, de azt meghaladó mértékű állattartás és vízi szárnyas telep csak a „B” zónában lehetséges; meglévő tároló helyen bármely, a vizet károsító folyékony anyagot csak úgy szabad tárolni, hogy a tárolótartály állapota kívülről is bármikor ellenőrizhető legyen, vagy az üzemeltető rendszeresen ellenőrizze, hogy nem kerül-e károsító anyag a felszín alatti vízbe; a vizet károsító folyékony anyagok tárolására szolgáló új tároló helyet úgy kell kialakítani, hogy a tárolótartály állapota kívülről bármikor ellenőrizhető legyen, a tárolótartály olyan vízzáró falú teknőben vagy tartályban legyen, amely meghibásodás esetén a teljes tárolt folyadékmennyiséget befogadja; a vízre veszélyes anyagot (így például ásványolajtermék) szállító csővezetéket a területen akkor lehet átvezetni, ha a vezeték biztonságát (így például külön burkolattal) megteremtik, gondoskodnak a vezeték rendszeres (így például havi ultrahangos) ellenőrzéséről és azt csőtörés esetére leállító automatikával látják el.”
Ez után a kétségtelenül tömény jogi szöveg után lássunk egy-két példát, hogyan hat(na) ki ennek a határozatnak a végrehajtása (ha következetesen megtörténne) a mindennapi életre?
Az említett 123/1997. Korm. rendelet 5. sz. melléklete alapján például tilos lenne erősen mérgező anyagok előállítása, feldolgozása (pl. gyógyszergyárak működése) és környezeti hatásvizsgálat vagy annak megfelelő egyedi vizsgálat kellene minden új vagy meglévő veszélyes hulladék üzemi gyűjtőhöz, növénytermesztéshez, komposztálótelephez, üzemanyagtöltő-állomáshoz és egyáltalán, minden a fedő- vagy vízvezető réteget érintő egyéb tevékenységhez. És mindez Budapest teljes közigazgatási területén…
Nem meglepő tehát, hogy felvetődik a kérdés: mennyiben tartható be egy ilyen szigorú szabályozás? Vagy ahogy a cím sugallja: mennyiben vehetők komolyan az ilyen ambiciózus célok?
És itt még csak nem is arra utalunk, hogy a környezetvédelmi közigazgatási szervezetrendszer erőforráshiányos és átszervezett állapotában képes-e betartatni az előírásokat. Pusztán arra céloztunk, hogy egyáltalán tudatában vagyunk-e annak mi, környezethasználók és a környezetvédelmi hatóság, hogy a főváros területén léteznek és hatályban vannak az említett előírások.
Úgy tűnik, számunkra, környezetvédők és környezetjogászok számára egy újabb próbatétel lesz valós élettel megtölteni ezt a hosszú ideje elfeledett és méltatlanul nem alkalmazott rendelkezést.


dr. Kiss Csaba
igazgató, EMLA